IRODALMI EST CSERNA-SZABÓ ANDRÁSSAL

ÍRÓ- OLVASÓ TALÁLKOZÓ CSERNA- SZABÓ ANDRÁSSAL / 2013. NOVEMBER 27. 18.00 / KALEIDOSZKÓP HÁZ 

1974. március 9-én született Szentesen. 1992 és 1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója magyar nyelv és irodalom, valamint média szakokon. 

1994 és 1996 között az Esti Hírlap külső munkatársaként főleg színházi tárgyú cikkeket írt. 1997 és 1998 között a SELECT magazin munkatársa, ezt követően 1998 és 2000 között a Sárkányfű irodalmi és művészeti folyóirat prózarovatának szerkesztője. 1998 és 2002 között a Magyar Konyha főmunkatársa és szerkesztője. Első kötete, Fél négy címmel a Magvetőnél jelent meg. 2003 februárjában a Vidám Színpadon volt első színművének (A Vendel tragédiája) felolvasó színházi előadása, majd a darabot 2006 nyarán közös produkcióban mutatta be a debreceni Csokonai Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis. 2003-ban a budapesti Új Színház ösztöndíjas drámaírója. 1997-óta rendszeresen publikál a Népszabadság hasábjain (Hétvége, Diploma, Kultúra), az Élet és Irodalomban, valamint számos irodalmi (Nappali ház, Alföld, Jelenkor, Bárka stb.), gasztronómiai (pl. Magyar Konyha, Gusto) és egyéb (pl. Playboy, Unit stb.) lapban. 

A Magvető Kiadónál megjelent művei:
Fél négy (1998), Fél hét (2001), Félelem és reszketés Nagyhályogon (2003), Puszibolt (2008), Mérgezett hajtűk (2009) 

Díjai:
Móricz Zsigmond ösztöndíj (1998), Mészöly Miklós-díj (2008), az aradi Irodalmi Jelen irodalmi folyóirat díja (2008), József Attila-díj (2010) (www.lira.hu)

Utoljára frissítve: 2013. december 01., vasárnap 18:51
FaLang translation system by Faboba