Apák fiai - inkluzív színházi előadás // A Művelődés Háza

2021. NOVEMBER 07. VASÁRNAP 18:00
_________________________________________________________________

A MáSzínház Budapesten, a Ráday utca 50. alatti bázisán értelmi fogyatékkal élő fiatalok számára nyújt lehetőséget a színpadi lét megtapasztalására, élményekre.
A résztvevők közül kerülnek ki azok, akik nem csak jól érzik magukat a színpadon, de vágynak a közönségre. Közülük pedig néhányan kifejezetten tehetségesek, és ha egy rendező meglátja egyikükben-másikukban az alkotópartnert, akkor műsorra kerülő előadásokba is bekerülnek.
A 2018. december 20-án bemutatott Apák fiai című inkluzív színházi előadásuk próbafolyamatában a férfiasság és a sérültség viszonyára reflektáló történeteket osztottak meg egymással az alkotók. Élményeiket Márton Gábor Csaba rendező és Bíró Bence dramaturg írták összefüggő, abszurdba hajló darabbá. A történet szereplői mind furcsák a maguk nemében, és mind küzdenek különböző elvárásokkal.
Ebben a teremtett világban „eltűnik, összemosódik a (kezdetben külső jegyek alapján húzott) határ ép és sérült között. Sőt nézőként felmerül bennem a kérdés, hogy minek is húztam egyáltalán ilyen vonalat.” /Németh Fruzsina Lilla, prae.hu/
Az előadás időtartama 60 perc. Az előadás után közönségtalálkozó keretében beszélgetünk az alkotókkal, a beszélgetést Peer Krisztina vezeti.
 
TOMI: Németh Csaba Péter
MIKI: Szabó Mátyás Péter
LEÓ: Szederkényi Sámuel
OLIVÉR: Takács Gergő
DRAMATURG: Bíró Bence
LÁTVÁNY: Juhász Nóra
SÚGÓ: Szalóki Emília
SEGÍTŐ: Bakonyvári András
RENDEZŐ: Márton Gábor Csaba
 
A program az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány „A fogyatékossággal élők társadalmi elfogadásának elősegítése a művészeti kommunikáció sokszínűségével” TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01334 számú projektjének keretében valósul meg.
 
Az előadás látogatása ingyenes!
FaLang translation system by Faboba