OFF Biennálé

Felkértük a tavalyi Reanimatio című művésztelepünk szervezőit és résztvevőit, hogy ismertessék távlati céljaikat és meséljenek eddigi tapasztalataikról. Ezt a hálózatrendszert felelevenítendő, az egyik alkotócsoport egy újabb teret energetizál folyamatos alkotótevékenységével.

Az elmúlt években Esztergom lakóit sokkolta a város élhetőségének alapjait biztosító feltételek hiánya, ezért a Reanimatio (jelentése újjáélesztés) szellemében elindítottunk egy közösségépítő programot, melyet a művészet eszközeivel kívánunk megvalósítani. Jelenlegi előadásaink helyszínéül egy üresen álló iskolaépület szolgál, melyet 2014 nyarán egy 50 fős művésztelep meghirdetésével laktunk be. A program ideje alatt létrejött kültéri secco, beltéri assemblage-ok, falfestések mellett fotóworkshopot, filmvetítéseket, irodalmi találkozókat, gyerekprogramokat rendeztünk és egy japánkertet is létrehoztunk.

A Reanimatio program rövidtávú célja a különféle közösségek együttműködése a művelődésen és művészeten keresztül. Hosszú távú célja pedig, hogy ezeket a közösségeket közös cselekvésre bírjuk, valamint együtt keressenek megoldást a hiányosságokra.

Kurátorok:

Szuharevszki Mihály és Horváthné Gép Katalin - független társkurátor és projektmenedzserek
Mécses Éva Hilda - asszisztens

Programok:
Május 1.

15:00 Megérkezés a Rondella Galériába, az aktuális kiállítás megtekintése: Gaál József 55
- Séta a Kaleidoszkóp Házba, majd frissítő fogyasztása, ismeretségek bővítése (2500 Esztergom, Pázmány Péter utca 7.)
17:00 Séta a Reanimatio Házba (2500 Esztergom, Pázmány Péter utca 6.)
- Köszöntőt mond Horváthné Gép Katalin, az Eurohíd Alapítvány elnöke
- Civil szervezetek szerepe a közösségfejlesztésben - Hentes Ildikó önkéntes közösségfejlesztő munkatárs előadása
- A kortárs művészet mint vitamin – Szuharevszki Mihály képzőművész (art director, kurátor) fotó és videó prezentációja az Eurohíd Alapítvány bel- és külföldi szerepléseiről, fesztiváljairól
- Kávészünet
- Közösségi terek dekorációja – Ferencz Dániel képzőművész vetítéssel egybekötött előadása
- A lakosság bevonása a művészetek eszközével - kötetlen szakmai beszélgetés
Május 1.-20:00 Könnyed zenei est a Kaleidoszkóp Házban. Zene: Dj Tonyo#Past Perfect (new wave, indie, electroclash)
Május 2.-20.00 Marion (deep house, deeptech)

Május 1-3., naponta 12.00-től a Kaleidoszkóp Ház belső terében: Feketén Fehéren II.

Résztvevők: Aman, Brah-Man, Boldog Vince, Ef Zámbó István, Olay, C. Streetcat, Misha Suharevski, Tripo, Szük Norbert, Vazavaza, Void

FaLang translation system by Faboba